Daróczy virtus-úszás
2003. július 19. szombat

Daróczy vírtus-úszás - TelePaks riportfilmje - Klikk a megtekintéséhezA város, mint Duna menti település hagyományai összeforrtak a vízi életmóddal és a vízi sportokkal. Ennek legrégebbi sportemlékei az 1800-as évek második felében a Daróczy bárókhoz kapcsolódik.

Többek között 1886. augusztus 16-án barátaikkal leúsztak a Dunán egy újonnan épített csárdához, Uszódra (7 km). Az elmúlt esemény emlékére „Daróczy virtus-úszás” néven Paks, Kalocsa között (15 km) távúszást rendeznek 2003. július 19-én szombaton. Tavaly már kipróbálták a Paksról Kalocsára történő úszást (57 fő), mely annyira megtetszett mindenkinek, hogy elhatározták ezután minden évben megrendezik.

Ezennel hívják azokat az úszókat, akik részesei akarnak lenni egy felejthetetlen sporteseménynek. A Duna ezen a szakaszon 550-650 méter széles, a folyó sebessége 4-5 km/ó és a víz hőfoka 20-24 oC. Rajt Paksról, a buszpályaudvar irányában lévő hajóleeresztőtől történik. (Halas bárkák közül).

Nevezés 09-10 óra, indulás 10-11 óra között lesz. Hajózárlat mellett átúsznak a résztvevők a túlsó oldalra, ladikok, motorcsónakok kíséretében, majd a parttól 50-100 m sávban leúsznak Kalocsáig.

Körülbelül 2-2.5 órányi úszás után érnek partot. A parton frissítés, tisztálkodási lehetőség áll rendelkezésre. A résztvevők komppal, majd busszal visszautaznak Paksra. Minden sportembert várnak, aki fegyelmezett körülmények között akarja próbára tenni úszni tudását. Jelentkezni, és további információt kérni a gyulai@npp.hu email címen lehet. Lásd a tavalyi eseményeket!
A TelePaks által összeállított riportfilmet az Interneten keresztül is megnézheti a fenti kicsi képre klikkelve. A fájl mérete 4,4 MB, az ideje 2:24 perc, és a felbontása 320*240. A klip megnézéséhez nagy sávszélesség ajánlott. Világhálóra digitalizálta a PaksNET.

Daróczy virtus-úszás résztvevői 2003. július 19-én:



Résztvevők célbaérés utáni állapotban láthatók a nevezés sorrendjében. A fényképek alatt a beérkezés sorszáma, és az úszó neve olvasható. A keret kék színe jelenti azt, hogy az úszó részt vesz az Országos Olimpiai Ötpróba mozgalomban is. Két fő a célban nem fényképezkedett: Daróczy Attila, és ifj. Gyulai János.


15. Hirt János

31. Princz András

5. Gyenei Mihály
0503.jpg
48. Hegedűs Zsigmond
0504.jpg
55. Gaál Csaba
0505.jpg
58. Turbucz László
0506.jpg
56. Tumpek István
0507.jpg
44. Gyenizse Antal
0508.jpg
43. Bíró János
0509.jpg
10. Kapitány Krisztina
0510.jpg
11. Kiss László
0511.jpg
26. Blumenschein Máté
0512.jpg
6. Dobos Zsolt
0513.jpg
50. Göttli Attila
0514.jpg
49. Göttli József
0515.jpg
4. Sáthy István
0516.jpg
21. Lédeczi Tibor
0517.jpg
52. Szél István
0518.jpg
13. Szél Péter
0519.jpg
38. Hirth Attila
0520.jpg
47. Balogh László
0521.jpg
30. Hirth Judit
0522.jpg
3. Sima Ferenc
0523.jpg
57. Spiesz Józsefné
0524.jpg
45. Spiesz Tamás
0525.jpg
46. Mány József
0526.jpg
59. Spiesz József
0527.jpg
16. Sima éva
0528.jpg
17. Sima Zoltán
0529.jpg
12. Marosi László
0530.jpg
35. Pupp József
0531.jpg
37. Decsi Béla
0532.jpg
36. Richter Zoltán
0533.jpg
40. Lacza Attila
0534.jpg
39. Kamár Andor
0535.jpg
22. Mészáros Miklós
0536.jpg
20. Doma árpád
0537.jpg
18. Doma Gábor
0538.jpg
23. Doma árpád
0539.jpg
51. Dr. Szomor Péter
0540.jpg
42. Vági János
0541.jpg
25. Lacza Csaba
0542.jpg
60. Patyi Károly
0543.jpg
28. Gyulai János
0545.jpg
53. Gyulai Ilona
0546.jpg
32. Weller István
0547.jpg
29. Weller Mirjam
0548.jpg
33. Weller Barnabás
0549.jpg
34. Wellerné Sanda Erzsébet
0551.jpg
9. Csamangó Csaba
0552.jpg
2. Tompai Gábor
0553.jpg
7. Baksa Csaba
0554.jpg
27. Bán ágnes
0555.jpg
54. Horváthné Raffai Pálma
0594.jpg
24. Pfeffer árpád
0595.jpg
41. Balczer Gyula
0596.jpg
19. Nagy Balázs
0597.jpg
14. Wallacher Gábor
0598.jpg
8. Főfai Sándor
0599.jpg
1. Klem Zsolt


 

PaksNET online információk