V. Marx György-emlékverseny - Sakkszupertorna
2007. augusztus 15., szerda

Ács PéterAz V. Marx György-emlékversenyen a hazai és külföldi nemzetközi nagymesterek mérték össze tudásukat. A világhíres atomfizikus, Marx György emlékére rendezendő sakktorna az idei esztendő egyik legrangosabb hazai viadala. Augusztus 4. és 15. között hat résztvevős, kétfordulós nemzetközi nagymesterversenyt az ESZI Főiskolai épületében (Paks, Dózsa György út 95.) rendezték. A verseny fővédnöke Kovács József, a Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója, a főtámogató a Paksi Atomerőmű Zrt. A nagymesterverseny mellett több sakkversenyt is rendeztek. A XI. Paks Kupa nagymesterversenyt, melynek résztvevői: Flumbort András, Grószpéter, Attila, Grunberg Mihai, Nevednichy Vladislav, Papp Gábor, Pataki Győző, Smerdon David, Szabó Krisztián, Tania Sachdev, Yu Shaoteng. Ugyanakkor az emlékverseny keretén belül sor kerül a XI. Paks Open, és a Rapid-versenyre is.
A nemzetközi tornáról a www.atomeromuse.hu/marxgy honlapon internetes élő közvetítés volt.
A verseny célja: Megemlékezés Marx György fizikus professzorról. Paks város és a magyar sakk-kedvelő közönség számára világszínvonalú sakkverseny biztosítása. Alkalmat adni paksi tehetségeinknek a tapasztalat-szerzésre.
Paks szép sakkhagyományokkal rendelkezik, 2000. október 21-én avatták fel a Sakkolimpiai Emlékművet, amely Pauer Gyula, Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása. Az emlékmű márványból készült sakk-királyt ábrázol. Az obeliszk talapzatán márványba vésve örökítették meg azoknak a magyar sakkozóknak a neveit, akik 1927 óta a sakkolimpiákon bajnoki címet, illetve érmes helyezést szereztek. Az emlékmű előtti sétány Maróczy Géza nevét viseli, aki három olimpián két aranyat (1927, 1936) és egy ezüstöt (1930) szerzett a magyar válogatott első táblásaként.

Az V. Marx György-emlékverseny résztvevői az Élő-pontszámok sorrendjében:

Pentala Harikrishna (indiai, 2664) - junior világbajnok, olimpiai csapattag, nemzetközi nagymester (India)
Az Anand mögött felnövő nemzedék játékosa, tavaly nálunk járt, Sasikiran mellett Harikrishna Penteala (1986.05.10.) India 2.-3. legerősebb felnőtt sakkozója. A 2004-ben, hazájában zajló ifjúsági világbajnokság megnyerése után, 2005-ben győzött a hoogeweeni csillagok tornáján is. Ez a bravúr eddig csak egy sakkozónak sikerült, Ács Péternek!
Viktor Korcsnoj (svájci, 2610) - világbajnoki döntős, olimpiai bajnok, szovjet bajnok (Svájc)
Viktor Korchnoi Leningrádban született (1931.03.23.), viszonylag későn 13 évesen ismerkedett meg a sakkjátékkal. Tehetségét igazolja, hogy 1956-ban már nagymesteri címmel rendelkezett. Négyszeres szovjet bajnoki címmel büszkélkedhet, hatszor játszott a szovjet olimpiai válogatottban és mind a hat alkalommal olimpiai győztesként állhatott dobogóra. Nyolcszoros világbajnokjelölt, kétszer döntőt játszhatott Karpov ellen. 1978-ban 16,5-15,5 arányban, 1981-ben 11-7-re maradt alul a világbajnokkal szemben. 1976-ban vándorolt ki Svájcba, 1991-ben kapta meg a svájci állampolgárságot. Több mint negyven éve versenyez a világ élvonalában! A 2004. évi Marx György-emlékverseny győztese.
Berkes Ferenc (magyar, 2597) - ifjúsági világbajnok, magyar bajnok 2004, olimpiai ötödik 2006, nemzetközi nagymester.
Berkes Ferenc az Atomerőmű SE saját nevelésű játékosa. Baján született (1985.08.08), 6 éves korában ismerkedett meg a sakkjátékkal, 1992-ben igazolt Paksra. A nemzetközi porondon EB ezüst, majd EB bronzéremmel mutatkozott be. Krétán a 18 évesek világbajnokságán Ifjúsági Világbajnoki címet nyert. 16 évesen a nemzetközi nagymester lett. 2004 a sikerek éve számára; Moszkvában az Aeroflot Openen kiemelkedő eredménnyel szerepelt. A Zalaegerszegi Tehetség és Kurázsi versenyen első helyezést ért el. 2005-ben a junior világbajnokságon ezüstérmes. 2006-ban az olimpián jó teljesítményével ötödik lett a magyar válogatott.
Balogh Csaba (magyar, 2567) - olimpiai ötödik 2006, nemzetközi nagymester, ifjúsági Európa-bajnok, magyar bajnoki ezüstérem 2006.
2002. áprilisában érte el a Nemzetközi Mester címet.
Nemzetközi Nagymester 2004. júliusában lett.
2003-ban a 18 éven aluliak csapat EB-jén Balatonlellén aranyérem.
2003-ban a 16 éven aluliak csapat VB-jén a Válogatott éltábláján Denizliben aranyérem.
2003-ban a 16 éven aluliak egyéni EB -jén Budvában aranyérem.
2005-ben Varsóból kijutott a KO világkupára, ahol az első fordulóban az ukrán Karjakint búcsúztatta.
2006-ban a Magyar Bajnokságon Székesfehérváron 2. helyezés.
2006-ban Kusadasiból kvalifikálta magát a 2007-es Világkupára, ami november végén lesz.
2006-ban a torinói Sakkolimpián 5. hely a Magyar Válogatottal.
2006-ban egyéni Magyar rapid és villám bajnok.
2006-2007-es szezonban Magyar Csapatbajnok a Nagykanizsával.
Ács Péter (magyar, 2530) - junior világbajnok, olimpiai ezüstérmes, nemzetközi nagymester. Született 1981.05.10-én.
A Paksi Atomerőmű SE sajátnevelésű játékosa. 1992-ben Rimaszombaton a korosztályos Európa-bajnokságon aranyérmes és megszerzi a mesteri címet. 1998-ban a tizennyolcévesek világbajnokságán 4. helyezést ér el, majd ebben az évben nagymester. 2001-ben Athénban - a legrangosabb ifjúsági versenyen - a Junior Világbajnokságon elsőként a magyar sakkozók közül Junior Világbajnoki címet nyer. 2002-ben Bledben ponterős tagja az ezüstérmes olimpiai csapatnak. Ugyanebben az évben pályafutása eddigi legkiemelkedőbb eredményével mutatkozik be a szupertornák világában, Polgár Judit előtt nyeri meg a világklasszisokat felvonultató Hoogeveeni tornát.
Hou Yifan (kínai, 2523) - ifjusági világbajnok 2003, junior világbajnok ezüstérem 2006, női csapatvilágbajnok, Kína
Az idei tornánk legfiatalabb résztvevője a kínai Hou Yifan mindössze 13 éves!
Korán, 6 évesen ismerkedett meg a játékunkkal a szülővárosában. 10 évesen került Pekingbe és azóta is ott él, ahol a központi sakkiskola növendéke. Edzője, az egyik legrutinosabb kínai nagymester, Ye Jiangchuan. Eddigi rövid pályafutása bővelkedik az eredményekben.
2003-ban megnyerte tízéves lányok világbajnokságát, majd a következő évben a 12 éves fiúknál lett holtversenyes első (bronzérmes) a vébén. Tavaly, 2006-ban, már a 20 éves lányok világbajnokságán indult, ahol 13/9 ponttal ezüstérmet szerzett. A felnőttek között is hasonló sikereket ér el. A kínai női bajnokságon 2. helyezett. A sakkozás legnagyobb eseményén, a kétévente sorra kerülő sakk olimpiákon is letette már a névjegyét. A 2006-os torinói olimpián, a kínai női csapat tagjaként 13/11 ponttal. egész női mezőny legjobb teljesítményét nyújtotta. Legfrissebb sikere az idén májusban, Oroszországban rendezett 1. női csapat világbajnokságon szerzett aranyérem, és kiváló teljesítmény a kínai csapat 2. tábláján. Nem véletlenül mondta róla az orosz csapatkapitány, Kaszparov korábbi edzője, hogy Hou Yifan lesz hamarosan a női világbajnok! Jelenleg a női világranglistán a 6. a lányoknál a 2. helyen áll.

A fordulókat naponta 15 órától tartották, mely a nemzetközi gyakorlathoz igazodott. Hazánkban tornán először alkalmazták az ún. szófiai szabályt. Az első 40 lépésben játszható állásban nincs remiajánlat.

Versenyprogram

08.04. szombat 19:00 Megnyitó, sorsolás az ASE Sportéttermében
08.05. vasárnap 15:00 I. forduló
08.06. hétfő 15:00 II. forduló
08.07. kedd 15:00 III. forduló
08.08. szerda 15:00 IV. forduló
08.09. csütörtök 15:00 V. forduló
08.10. péntek SZABADNAP
08.11. szombat 15:00 VI. forduló
08.12. vasárnap 15:00 VII. forduló
08.13. hétfő 15:00 VIII. forduló
08.14. kedd 15:00 IX. forduló
08.15. szerda 11:00 X. forduló; 19:00 eredményhirdetés, Díjkiosztó, Bankett
Főbíró: Györkös Lajos, nemzetközi nagymester, nemzetközi versenybíró

információ: Vidéki Sándor. +36-75421225; +36-304012866
Email: videkis2001@yahoo.com

Akire emlékeztünk ....

Ez a sakkverseny, Marx György akadémikus, fizika professzor, a magyar tudomány kiemelkedő alakjának emlékét hivatott ápolni. A magyar fizikatudomány kiválósága, a nukleáris ismeretterjesztés apostola volt, szellemiségével a tudományt, az oktatást és az atomenergia békés felhasználásának ügyét szolgálta.

Több területen kiemelkedő, nemzetközileg elismert eredményeket ért el. A Magyar Tudományos Akadémián 75. születésnapján úgy méltatták, mint olyan tudóst, aki egyik kiváló tanítványával, Szalai Sándorral közösen irt fiatalkori cikkében már egy teljesen új szemléletet honosított meg a fizikában, kifejtve: az atom belsejében, a világegyetemben analóg folyamatok és jelenségek uralkodnak.
Különösen kiemelkedő a neutrinó fizika és a neutrinó asztrofizika területén végzett munkássága. Japántól az Egyesült Államokig többnyire őt kérték fel konferenciasorozat zárszavának vagy bevezetőjének megtartására. Éveken keresztül a főtitkára, majd elnöke volt az Eötvös Lóránd Fizikai társulatnak, közel 50 évig főszerkesztője a Fizikai Szemlének.
Marx György élete és munkássága erőteljesen kötődött az erőműhöz, évtizedeken át küzdött Paks ügyéért. Érvelt, tanított, előadott az atomenergia békés célú alkalmazásának szükségessége mellett, segített az erőmű társadalmi elfogadtatásának területén.
Akire emlékezünk; az akadémikus, a sokoldalú professzor, a tanár úr bronzba öntött mellszobra mellett, szellemiségének a Marx György sakk emlékverseny is tiszteleg Pakson.

Ács Péter nagy sikere

A Marx György-emlékversenyek történetében első ízben fordult elő, hogy a rangos nemzetközi tornán paksi győztest köszönthettünk. Ács Péter, az ASE junior világbajnok sakknagymestere a címvédő indiai Pentala Harikrishna-val holtversenyben hat pontot gyűjtött, ám mivel Ács több győzelmet aratott, ő vitte el a pálmát.
Szinte mindegyik versenyző került kisebb-nagyobb hullámvölgybe, Ács is. Péter a hatodik fordulóval bezáróan vagy nyert, vagy kikapott, az első remijére Berkes Ferenc ellen került sor. Péternek mindig is „feküdt” a támadó felfogású sakk, a szervezők változtatása tehát – miszerint 40 lépésig nem lehetett döntetlent ajánlani – kedvező volt a számára. Ennek a felfogásnak köszönhetően másodszor is legyőzte a kínai Yifan-t, ezúttal sötéttel, majd remizett az olimpikon Balogh Csabával. Így félpontos hátránnyal és nem a legjobb előjelekkel várta az utolsó fordulót, hiszen azzal a Korcsnojjal játszott, aki az odavágón sötéttel megverte. Az ASE kitűnősége némi szerencsével bár, de feladásra késztette neves ellenfelét.
A záróforduló másik két partija remivel végződött, így Péter Harikrishna-val egyetemben hat pontot gyűjtve fejezte be a sorozatot. Tornagyőzelmét végül éppen támadósakkjának köszönhette: ő ugyanis többször nyert, mint az indiai. Ötször diadalmaskodott, míg a címvédő csak háromszor.
Remekül helytállva, az ötven százalékos teljesítményt elérve zárta a megméretést a másik paksi nagymester, Berkes Ferenc. Ő kétszer nyert, hatszor remizett, és kétszer kikapott. Öt pontjával a negyedik helyet szerezte meg.
Forrás: PA Zrt - Het Hírlevél - 33. hét

A fordulók eredményei:

Az első forduló eredményei:
Hou Yifan (kínai, 2523) - Viktor Korcsnoj (svájci, 2610) 0 - 1 (Spanyol megnyitás, 45)
Ács Péter (magyar, 2530) - Pentala Harikrishna (indiai, 2664) 1 - 0 (Nimzoindiai védelem, 45)
Balogh Csaba (magyar, 2568) - Berkes Ferenc (magyar, 257) (Spanyol megnyitás, 31)
A 2. forduló eredményei:
Viktor Korcsnoj (svájci, 2610) - Pentala Harikrishna (indiai, 2664) döntetlen (Szláv védelem, 42)
Berkes Ferenc (magyar, 2597) - Ács Péter (magyar, 2530) 1 - 0 (Szláv védelem, 54)
Hou Yifan (kínai, 2523) - Balogh Csaba (magyar, 2568) 1 - 0 (Szicíliai védelem, 32)
A 3. forduló eredményei:
Ács Péter (magyar, 2530) - Hou Yifan (kínai, 2523) 1 - 0 (Nimzoindiai védelem, 53)
Balogh Csaba (magyar, 2568) - Viktor Korcsnoj (svájci, 2610) 1 -  0 (Spanyol megnyitás, 52)
Pentala Harikrishna (indiai, 2664) - Berkes Ferenc (magyar, 2597) döntetlen (Grünfeld védelem, 58)
A 4. forduló eredményei:
Ács Péter (magyar, 2530) - Viktor Korcsnoj (svájci, 2610)  0 - 1 (Vezérindiai védelem, 40)
Pentala Harikrishna (indiai, 2664) - Balogh Csaba (magyar, 2568)  döntetlen (Vezérindiai védelem, 28)
Berkes Ferenc (magyar, 2597) - Hou Yifan (kínai, 2523) döntetlen (Nimzoindiai védelem,  44)
Az 5. forduló eredményei:
Viktor Korcsnoj (svájci, 2610) - Berkes Ferenc (magyar, 2597) 1 - 0 (Angol megnyitás, 59)
Hou Yifan (kínai, 2523) - Pentala Harikrishna (indiai, 2664) 0 - 1 (Spanyol megnyitás, 50)
Balogh Csaba (magyar, 2568) - Ács Péter (magyar, 2530) 0 - 1 (Spanyol megnyitás, 54)
Az 6. forduló eredményei:
Viktor Korcsnoj (svájci, 2610) - Hou Yifan (kínai, 2523) döntetlen (Katalán megnyitás, 68)
Berkes Ferenc (magyar, 2597) - Balogh Csaba (magyar, 2568) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 71)
Pentala Harikrishna (indiai, 2664) - Ács Péter (magyar, 2530) 1 - 0 (Katalán megnyitás, 39)
A 7. forduló eredményei:
Pentala Harikrishna (indiai, 2664) - Viktor Korcsnoj (svájci, 2610) 1 - 0 (Elfogadott vezércsel, 43)
Ács Péter (magyar, 2530) - Berkes (magyar, 2597) döntetlen (Grünfeld védelem, 59)
Balogh Csaba (magyar, 2568) - Hou Yifan (kínai, 2523) 1 - 0 (Szicíliai védelem, 40)
A 8. forduló eredményei:
Viktor Korcsnoj (svájci, 2610) - Balogh Csaba (magyar, 2568) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 35)
Hou Yifan (kínai, 2523) - Ács Péter (magyar, 2530) 0 - 1 (Szicíliai védelem, 52)
Berkes Ferenc (magyar, 2597) - Pentala Harikrishna (indiai, 2664) döntetlen (Szláv védelem
A 9. forduló eredményei:
Berkes Ferenc (magyar, 2597) - Viktor Korcsnoj (svájci, 2610) 1 - 0  (Elfogadott vezércsel, 47)
Pentala Harikrishna (indiai, 2664) - Hou Yifan (kínai, 2523) döntetlen (Vezérindiai védelem, 57)
Ács Péter (magyar, 2530) - Balogh Csaba (magyar, 2568) döntetlen (Volga-csel, 42)
Az utolsó forduló eredményei:
Viktor Korcsnoj (svájci, 2610) - Ács Péter (magyar, 2530) 0 - 1 (Elfogadott vezércsel, 30)
Balogh Csaba (magyar, 2568) - Pentala Harikrishna (indiai, 2664) döntetlen (Spanyol megnyitás, 31)
Hou Yifan (kínai, 2523) - Berkes Ferenc (magyar, 2597) döntetlen (Caro-Kann védelem, 31)

A verseny végeredménye:
1. Ács Péter (magyar) 6 pont
2. Pentala Harikrishna (indiai) 6
3. Balogh Csaba (magyar) 5,5
4. Berkes Ferenc (magyar) 5
5. Viktor Korcsnoj (svájci) 4,5
6. Hou Yifan (kínai) 3

Webszemle:
- Korcsnoj harmadszor játszik a Marx-emlékversenyen - [origo] ...
- 13 éves kínai lány győzte le Baloghot - [origo] ...
- Ács legyőzte a címvédőt Pakson - [origo] ...
- Balogh legyőzte Korcsnojt a paksi sakktornán - [origo] ...
- Ács elnézte Korcsnoj huszárlépését - [origo] ...
- Korcsnoj 76 évesen is ismeri a divatot - [origo] ...
- Harikrishna visszavágott Ácsnak Pakson - [origo] ...
- Harikrishna átvette a vezetést Pakson - [origo] ...
- Balogh kezében a döntés a paksi sakktornán - [origo] ...
- Ács Péter a Marx-emlékverseny győztese - [origo] ...
- Ács idén nem pattant vissza a betonfalról - [origo] ...

A versennyel kapcsolatos linkek:

Marx György sakk-emlékversenyek:
2003 - 1. ... 2004 - 2. ... 2005 - 3. ... 2006 - 4. ...
Marx György sakk-emlékverseny honlapja: ...
VII. Paks Kupa, Nemzetközi sakkverseny – 2003 - ...
VIII. Paks Kupa, Nemzetközi sakkverseny – 2004 - ...
Marx György, akire emlékezünk ...
Szobor Marx György emlékére, az Univerzum Emberének ...
Sakkolimpiai Emlékmű Pakson - Körpanoráma ...
A világ első Sakkolimpiai Emlékmű avatása Pakson ...
Google Maps - Sakkolimpiai Emlékmű helye Paks város műholdképén ...

Képriport a megnyitóról: copyright - www.PaksNET.hu


Süli János, az Atomerőmű SE elnöke megnyitja a nemzetközi versenyt


Vidéki Sándor, nemzetközi versenybíró bemutatja a versenyzőket, és lebonyolítja a sorsolást


Balogh Csaba, Harikrishna Pentala, Ács Péter, Berkes Ferenc, Hou Yifan,
Kortchnoi Victor


Hou Yifan




Pentala Harikrishna


Ács Péter


Viktor Korcsnoj


Balogh Csaba




A sorsolás eredménye


Képriport a verseny 3. fordulójáról: copyright - www.PaksNET.hu


















 

Képriport az eredményhírdetésről: copyright - www.PaksNET.hu






































PaksNET online információk