Kisfilm idézi fel a Paksi Hírnök 25 évvel ezelőtti indulását
2014.11.06., csütörtök

Egy mutatványszámmal kezdődött 1989 őszén a Paksi Hírnök története. Ennek az eseménynek a 25 éves évfordulója alkalmából a lap jelenlegi szerkesztősége mutatta be azt a kisfilmet, amely az akkori emlékeket felidézi, köztük a lap indulását és az odáig vezető utat. Erről beszél a kisfilmben Beregnyei Miklós, a lap első főszerkesztője, valamint Herczeg Ágnes és Gutai István a Paksi Hírnök egykori szerkesztője.

Kövi Gergő, a Paksi Hírnök főszerkesztőjének ünnepi beszéde:

25 év bizony nagy idő, egy ember is felcseperedik ennyi idő alatt: kijárja az iskolákat, szakmát tanul, gyakorlatot szerez. Talán meg is házasodik. Sőt, ha nem vigyáz, még újságíró is válhat belőle. A Paksi Hírnök impresszumában jó néhányszor változott a főszerkesztő neve ennyi idő alatt: Beregnyei Miklós után László-Kovács Gyula következett, majd Gutai István, Kiss G. Péter, Czinege Mária, Miklós Imre, Vida Tünde és Dávid Ildikó.

Én magam 1992 vagy 1993 táján kerültem először kapcsolatba a város lapjával, akkoriban el se tudtam volna képzelni, hogy egyszer a lap kilencedik főszerkesztőjeként ténykedem majd. Tizenhat éves lehettem. Emlékszem, ekkoriban a szerkesztőség egy 3x3 méteres irodában működött a városháza emeletén. Gutai István közölte a Paksi Hírnökben néhány zsengémet. Istvánnak máig hálás vagyok ezért. Néha elgondolkodom, vajon ha ma bekopogna az ajtómon huszonvalahány évvel ezelőtti önmagam azokkal az írásokkal, vajon mit mondanék neki. Talán azt, hogy a blogra elmegy. Persze akkoriban más idők jártak. Más volt az érték, más volt a hírérték, és persze más a tempó is.

Manapság az internetes felületnek köszönhetően gyakorlatilag napilapot gyártunk, hír hírt kerget az online blogon. Ez egyébként néha nagyon izgalmas tud lenni. Jó példa volt erre az önkormányzati választás, amikor stábunk nemcsak végigkísérte a másfél hónapos kampányt, de a választások estéjén élőben jelentkeztünk mind az öt jelölőszervezet főhadiszállásáról. Nem kis büszkeséggel tölt el, hogy ezen az estén és a következő napokban Magyarország egyik meghatározó hírportálja, az index.hu is minket hivatkozott meg.

És még pár szó a máról. A Paksi Hírnök jelenleg 4450 példányban jelenik meg, évente 24 alkalommal a TelePaks Nonprofit Kft. kiadásában, az önkormányzattal kötött vállalkozási szerződés alapján. A lap terjesztése a budapesti Metropol újsághoz hasonlatos: a város frekventált pontjain helyezzük el ingyenesen: kulturális és közintézményekben, ábécékben és boltokban férhetnek hozzá az olvasók. Aki postaládájába szeretné kapni az újságot, annak előfizetésre is van lehetősége, a postai díjszabással megegyező térítés ellenében házhoz visszük a lapot. Aki pedig az interneten szeretné olvasni az újságot, a print verzió pdf változata 2005 áprilisától, vagyis a lap újraindulása óta hozzáférhető honlapunkon.

A fejlődés, ami 25 év alatt végbement, számokban is nyomon követhető. A 3x3 méteres iroda helyett például már 4x7 méteresben dolgozunk. A Paksi Hírnököt húszból tizenkilenc paksi kézbe veszi valamilyen módon. Egy tavaszi felmérés szerint a paksiak 32%-a, vagyis mintegy 6400 olvasó minden lapszámot elolvas. 34% (ez 6700 főt jelent) rendszeres olvasó, további 27% (vagyis 5300 fő) alkalmanként veszi kézbe a Paksi Hírnököt. A Local Policy Magyarország tanulmánya megállapítja: csupán ezren nem olvasnak egyáltalán Paksi Hírnököt. Azt pedig már saját méréseink alapján tudjuk, hogy a 2011-ben útjára indított blog immár a legnagyobb uborkaszezonban is stabilan eléri Paks lakosságának 7-9%-át.

Az előbb úgy fogalmaztam, manaság már hír hírt kerget. A Paksi Hírnök mindezek ellenére, úgy hiszem, nemcsak a hírekről szól. Nemcsak az önkormányzatról és az atomerőműről, melyek kommunikációját igyekszünk segíteni, üzeneteit igyekszünk eljuttatni a város polgárainak. A Paksi Hírnök rólunk szól, paksiakról. Szól a hármas ikrekről, a New York-ba tartó ifjú balerináról, a Paksra nosztalgiával visszatekintő egykori erőműigazgatóról, vagy éppen a századik születésnapját ünneplő Szepi bácsiról. Úgy, ahogy régen szólt a paksi pirájáról, az UFO-észlelésről vagy éppen a konzervgyár hányattatott sorsáról vagy a tüzép előtti sorban állásról.

25 éves a Paksi Hírnök. Ünnepeljünk együtt, beszélgessünk az elmúlt huszonöt évről, mi változott és mi az, ami állandó maradt ez idő alatt. Jó emlékezést, jó étvágyat kívánok!

- Képriport az ünnepségről, klikkeljen a kicsi képre:

25 éves a Paksi Hírnök - Vetített kisfilm mentett képe 25 éves a Paksi Hírnök - Vetített kisfilm mentett képe 25 éves a Paksi Hírnök - Vetített kisfilm mentett képe 25 éves a Paksi Hírnök - Vetített kisfilm mentett képe
25 éves a Paksi Hírnök - Vetített kisfilm mentett képe 25 éves a Paksi Hírnök - Vetített kisfilm mentett képe 25 éves a Paksi Hírnök - Vetített kisfilm mentett képe 25 éves a Paksi Hírnök - Vetített kisfilm mentett képe
25 éves a Paksi Hírnök - Vetített kisfilm mentett képe 25 éves a Paksi Hírnök 25 éves a Paksi Hírnök 25 éves a Paksi Hírnök
25 éves a Paksi Hírnök 25 éves a Paksi Hírnök 25 éves a Paksi Hírnök

A kisfilmet készítette: Dávid Ildikó, Babai István, és Kövi Gergő.
25 éves a Paksi Hírnök / Paks 2014.11.06. -
közvetlen link
A videó ideje 17:11, képaránya 16:9, és max felbontása - 1920x1080 (Full HD)

A Paksi Hírnök 25 éves évfordulója alkalmából a lap jelenlegi főszerkesztője Kövi Gergő mondja el gondolatait a lapról, majd Barnabás István Paks város alpogármestere szól a jelenlévőkhöz az alábbi videóban.

25 éves a Paksi Hírnök / Paks 2014.11.06. - közvetlen link
A videó ideje 8:07, képaránya 16:9, és max felbontása - 1920x1080 (Full HD)

Archívumból:
- 20 éves a Paksi Hírnök - PaksNET - ... [ Bővebben ]





PaksNET online információk