|
![[ Paksi Duna-partért Közalapítvány ]](logo_dunapartert_i.gif)

|
Duna-parti Családi Napok
2000. augusztus 18-tól 20-ig.
F E L H Í V Á S
|
| Felhívás a Dunát
kedvelő paksi polgárokhoz |
Ez év augusztus 18-19-20-án ismét megrendezzük a már
hagyományos, DUNA-PARTI CSALÁDI NAPOKAT.
Remélve, hogy a korábbi években jól érezték magukat a rendezvényeken, ismét
várjuk részvételüket, segítségüket.
Kérjük azoknak a vízi járművel rendelkezőknek a jelentkezését, akik szívesen
kísérnék a Duna-átúszás résztvevőit.
Augusztus 19-én ismét megrendezzük a hagyományos fáklyás lampionos vízi
felvonulást, melyre minden ladikkal és csónakkal rendelkező polgárt szeretettel
hívunk és várunk.
Kérjük, hogy a járműve kivilágításáról mindenki maga gondoskodjon. Gyülekezés
20:30 órától a kompkikötőnél.
Pontos információ Záborszky Zoltánnál 30/916-5336-os telefonon.
Felkérünk minden paksi polgárt, hogy augusztus 15-24 napja között, a programok
zavartalan lebonyolítása érdekében a Duna-korzó előtti területen vízi
járműveiket ne tárolják!
Közreműködésüket
előre is köszönjük!
|
|
| Kézműves kirakodóvásár 2000. augusztus 19-20-án Pakson |
A
kétnapos programsorozat részeként kézműves kirakodóvásárt szervezünk Pakson az
Erzsébet Szálló mögötti területen. A programok 10 órától 23 óráig tartanak.
Várjuk népművészek, iparművészek bemutatkozását, árusítását. Bővebb
információ és jelentkezés Zámbó Györgynél a Paksi Városi
Közterület-felügyeleten (Paks, Dózsa Gy. u. 55-61., Telefon: 75/500-564)
csütörtök kivételével munkanapokon 8-9 és 13-14 óra között. Jelentkezési határidő 2000. augusztus 10.
Várjuk
jelentkezésüket!
|
|
| Felhívás a Dunát átúszókhoz |
A Duna
átúszásában részt vehet az, aki vállalja a kijelölt útvonalon (túlparti strand -
Duna-korzó) a folyó átúszását, egészséges, és jelentkezési lapját a
szervezőkhöz eljuttatta. 16 éven aluliaknak a részvételéhez szülői beleegyezés
szükséges. Előzetes jelentkezés augusztus 16-ig
a Polgármesteri Hivatalban. Helyszíni nevezés augusztus
19-én 9-10 óra között a kompkikötőnél lehetséges.
A résztvevőket 10 órától a CHARON ingyenesen szállítja át a túlpartra.
Az úszókat vízi járművek kísérik. Az átúszást követően valamennyi résztvevő
egy pólót kap ajándékba.
Várjuk
jelentkezésüket!
![[ 1999. augusztus ]](kep28i.jpg)
|
|
|