| Gellei Imre együttese azért nem játszhatott saját stadionjában, mert a tavaszi idény rajtjára nem készült el a világítás. A klub jelezte, hogy a munkálatok március végére befejeződnek, az MLSZ elnöksége azonban úgy döntött, hogy amíg nincs világítás, addig meccs sem lehet Pakson.
Így először a Paksi FC csapata a hazai találkozóját ideiglenes otthonában, Pécsett fogadta a
Zalaegerszeget. A vezetők, a játékosok, és a szurkolók is szerették volna hogy hazai környezetben szerepelhessenek, de ez a döntés. Az idegen pálya nem hozott szerencsét a paksi csapatnak, és a zalaiak 3-0-val nyertek. Majd Siófokon fogadta az atomos gárda a következő hazai találkozóján a Kaposvári Rákóczit. Gellei Imre azt mondta, ott kell nyerni, ahol rendezik a találkozót. Meg egyébként is, nem azzal kell foglalkozni, hogy milyen közegben lép pályára egy csapat, a helyzeteknél a labdát be kell berúgni. A Soproni Liga 18. fordulójában be is rúgták a labdát, de kaptak is, így a mérkőzés döntetlenre végződött 1:1 (0:0).
Időközben a Paksi FC pályáján, a Fehérvári úton jó ütemben haladtak a villanyvilágítás munkálatai. Megépült a négy kandeláber oszlop a pálya szélein, melynek a magassága elérte a 30 métert. Erre jött rá a fényszórókat tartó keret, rajtuk harminc-harminc világítótesttel, melyet egy villámhárító követett, és ezzel a lámpák magassága elérte a 39 métert. A lámpák fényerejét szerdán este műszeres mérésekkel ellenőrizték. A sikeres világításpróba után március 22-én szombaton 16 órakor megrendezésre kerülhetett Vasas elleni bajnoki mérkőzés, mivel az MLSZ áldását adta a rendezésre, így paksi közönség előtt játszhattak Égerék. Gellei Imre együttese eddig kétszer volt pályaválasztó: egyszer Pécsett, egyszer pedig Siófokon fogadta aktuális ellenfelét. Megemlítem, hogy ezúttal Tolna megyében ez az egyetlen sportpálya amely mesterséges világítással rendelkezik.
Országos Meteorológia Szolgálat jelentése alapján Magyarország időjárása március 22-én, szombaton délelőtt túlnyomóan borult volt az ég, és többfelé esett az
eső, főként az északi országrészben és a Dunántúlon havas eső,
havazás is előfordult. Délután főleg északnyugaton több helyen
felszakadozott a felhőzet, míg délen és keleten további eső, záporeső
volt jellemző. A hőmérséklet csúcsértéke általában 3
és 11 fok között alakult, de délkeleten 12, 17 fokot mértek. A főváros külterületén szombaton a hőmérséklet középértéke 3,9 fok
volt. Pakson a hazai pálya a délelőtti eső miatt alaposan felázott, ezért a csapatok nehezen lendültek játékba, sok volt a hiba, s pontatlanok voltak a passzok.
Az elmúlt év november 24-én játszott utoljára hazai bajnokit a paksi együttes, de elkészült a Fehérvári úti pálya világítása, így hosszú idő után újfent saját közönsége előtt futballozhatott a Paksi FC. Az ünnepi hangulatot csak fokozta, hogy a találkozó előtt jubilánsokat köszöntött a klubvezetés: Éger László és Tököli Attila 250., Balaskó Iván 200. NB I-es mérkőzése apropóján kapott ajándékot, Kiss Tamás pedig 100. meccsén lépett pályára paksi színekben. Ádtadták a Lazók Albert vándordíjat is, amelyet az elhunyt vezető családja alapított. Ezt a díjat minden évben fiatal tehetségek érdemelhetik majd ki. Az első alkalommal Pokorni Pétert, a PFC utánpótlás-válogatott kapusát érte a megtiszteltetés. Heizler János az edzője, elismerő oklevélben részesült.
NB I. Soproni Liga 20. forduló, 2008. 03. 22-én.
Paksi FC - Vasas 3:0 (1:0) - Nézőszám: 1000.
Játékvezető: Arany Tamás.
Asszisztensek: Viszokai László, Iványi István.
Tartalék játékvezető: Ursprung Csaba.
Ellenőr: Varga Sándor
Paksi FC:
Kovács Attila – Kriston Attila, Éger László, Salamon Miklós, Hanák Viktor – Böde Dániel, Zováth János – Heffler Tibor (Balaskó Iván 76’), Kiss Tamás (Weitner Ádám 83’), Csehi Tamás (Molnár Zoltán 71’) – Tököli Attila
Vezetőedző: Gellei Imre
Vasas:
Németh Gábor – Németh Norbert, B. Tóth Balázs, Pavicevic, Lázok János (Pandur Péter 68’), Dr. Füzi Ákos, Tóth András, Kincses Péter (Sowunmi Thomas 63’), Tóth Balázs (Piller József 46’), Balog Zsolt, Marius
Vezetőedző: Mészöly Géza
Piros lap: Tóth András 65’, Füzi 85’
Gólszerzők: Böde 25’, Zováth 54’, Tököli 75’ (11-es)
Képriport a mérkőzésről: 
A 25. percben vezetést szereztek a hazaiak, Tököli Attila beadását követően Böde Dániel pofozta közelről a kapuba a labdát (1-0). A második félidő elején ismét Tököli beadása eredményezett gólt, ezúttal Zováth János talált a kapuba (2-0). A 65. percben a játékvezető ütésért kiállította Tóth Andrást, és tíz perccel később már három volt a hazai előny: a Kiss Tamás buktatásáért megítélt büntetőt Tököli Attila értékesítette (3-0). A folytatásban több gól már nem esett, az angyalföldiek azonban Füzi Ákos kiállítása miatt tovább fogyatkoztak, és végül kilencen fejezték be a mérkőzést. A Vasas súlyos vereséget szenvedett a Paks otthonában a Soproni Liga huszadik fordulójában. Tolna megyei történelmi pillanat volt, hogy a paksiak pályáján ma gyúltak ki először a villanyfények, így a második félidőben már mesterséges világításnál játszottak a csapatok. Gellei Imre tanítványai reflektorok fényében megérdemelten nyerték meg az első villanyfényes hazai találkozójukat. A győzelem emlékezetessé tette a világításavatót, a szurkolók pedig szép Húsvéti ajándékot kaptak a Paksi FC-től.
Gellei Imre: - Hosszú böjt után örülhettünk ismét győzelemnek. Köszönjük a vezetőségnek, hogy megteremtették számunkra a feltételeket arra, hogy ismét hazai pályán játszhassunk.
Mészöly Géza: - A kiállítások eldöntötték a három pont sorsát. Gratulálok a paksiaknak a sikerhez.
|