Panorámakép Paksnál, a Duna alacsony vízállásakor

A körkép 2003. augusztusában készült a paksi komp kikötőnél. A panorámaképen látható, hogy a Duna vízszintje igen alacsony volt akkor, emiatt a parttól illetve a vasúti sínektől vagy 100-120 métert tudtam gyalogolni a köves, néhol kagylókkal borított folyó mederben. A körképen az alacsony vízállás miatt a paksi oldalon a part mentén lévő facsoportok koronája a látképből sokat eltakarnak.
Mit is láthatunk a Duna folyóról?
Tőlem délebbre a régen volt hajóállomást az elmaradhatatlan bárkával, majd a part mellett ringatózó csónakokat, a paksiak kedvenc sétálóhelyét a védett gesztenyesort. Majd a 6-os úton közlekedő járműveket, a Rókus utca családi házait, a kövekkel megerősített töltésen a menetrend szerint közlekedő személy- és tehervonatot, a gyönyörű Prelátus sárga színű épületét. A jelenleg fáktól eltakart Rókus kápolna fehér tornyát, a Paksi Halászcsárdát, a kompkikötőt a révházzal, a híres löszfalat a Paksi Téglagyárral, és az északon lévő Imsósi erdőt. A géderlaki oldalon a felső kanyarban a nyáron közkedvelt homokos fövenyt, és a part mentén délre húzódó erdősávot.

A mozgókép adatai:
A statikus fotó neve: paks_dunapart.jpg és méretei, 3738x400 képpont, 320 KB. Ha a letöltött kép nem mozogna az ablakban, akkor ellenőrizni kell, hogy a Java nincs-e a böngészőben letiltva.


;

A kép egérrel húzható minden irányba, a mozgás meg is fordítható és egy klikkeléssel le is állítható.

Néhány mondat a Dunáról

A DUNA 2860 km hosszan, kedvező nyugat-keleti irányban húzódik. A Fekete Erdőben eredve Ulm-tól hajózható, Regensburg-nál már nagy hajókkal is, majd Passau, Linz, Bécs, Pozsony, Komárom, Budapest, Újvidék, Belgrád, Rusze, Galac, Izmail, és a deltával ér a Fekete tengerbe. A folyó teljes hosszából hazánkra 417 km jut.
Mi az a NAVINFO?
Ez nem más, mint a Hajózási információs és segélykérést fogadó rádióállomás. A „NAVINFO Budapest” hívójelű segélyállomás rádión a VHF 16-os segélykérő csatorna átjátszói segítségével a Duna teljes magyar szakaszán (1850 - 1433. folyamkilométerek között) folyamatosan 24 órás üzemben figyeli, követi a hajók forgalmát, fogadja a veszélyes árut szállító hajók bejelentkezéseit, valamint a segélykérő hívásokat.
A kapcsolattartásra a VHF 22-es hajózási információs csatorna, és az átjátszói a hajózás rendelkezésére állnak. E csatornán olvassák be diszpécserek, a vízjelző szolgálattól kapott adatok alapján, 10 órakor a magyar Duna-szakasz vízmércéinek napi vízállásértékeit és a lehetséges több napos előrejelzést. 11.30-kor, és 12.30-kor a nemzetközi és hazai mértékadó vízmércék napi értékeit teszik közzé, az esetleges hajóútszűkületekkel, gázlóadatokkal és hajózási hirdetményekkel együtt.
A Duna magyarországi szakaszán tartózkodó hajók vezetői a velük történt, vagy általuk észlelt hajózási káresetről, balesetről vagy az esetlegesen észlelt környezet szennyezésről, tűzről, egyéb veszéllyel járó közérdekű eseményről a rádióállomást haladéktalanul tájékoztatják. A rádióállomás szükség esetén a (00-36-1) 469-41-64, vagy a 06 70 310-00-20 telefonszámokon, (00-36-1) 469-41-67 telefax (Fax) és a navinfo@rsoe.hu e-mail címen is elérhető.
Áruszállítás a Dunán
A nyolcvanas évek közepén a magyar–jugoszláv szakaszon hat-nyolcmillió tonna árut szállítottak az uszályok. A délszláv háborús válság kirobbanása után ez két-hárommillió tonnára esett vissza, hogy azután a kilencvenes évek közepére négymillió tonnára emelkedjen. A Duna-hidak lebombázása után Újvidék térségében megszűnt a forgalom. A MAHART adatai szerint 1998-ban a magyar folyami flotta hajóin mintegy 250 ezer tonna acéltermék, gabona és egyéb áru hagyta el az országot dél felé. Szerbián keresztül ugyanakkor több mint 300 ezer tonna vasérc érkezett az országba.
1999-ban vízi úton szállították az összes magyar külkereskedelmi áru több mint tíz százalékát, ami mintegy ötmillió tonnának felelt meg. Ennek hetven százaléka a Budapest feletti Duna-szakaszon zajlott le. Noha délen megszűnt a dunai forgalom, a magyar–jugoszláv árucsere mégsem állt le teljesen, mert 1999 őszén Szegeden megnyílt a tiszai kikötő. Ott havonta tízezer tonna árut raknak be és ki.
A MAHART hajóparkja 2001-ben 34 géphajóból, mintegy száz uszályból és bárkából áll, de korszerűnek mondható önjáró hajóból – amelyek önállóan is képesek az áruszállításra – mindössze négy van a cég birtokában.
Személyszállítás a Dunán
A folyami személyszállítás Budapesttől felfelé naponta több luxushajó is szeli a habokat, de a főváros és Bécs között napi rendszerességgel is közlekednek szárnyashajók.
Forrás: Internet.
Valamikor Pakstól is volt személyszállítás a Dunán, amely 1967-ben megszűnt. Emlékszem, gyerekkoromban Pakstól lapátkerekes hajóval utaztunk le Bajáig. Az út hosszúnak tünt és a hajó lassú volt. Régen a paksi hajóállomás igen mozgalmas világ volt. A lapátkerekes hajójáratok utas, teherforgalmat bonyolítottak Mohácstól a fővárosig.

Hajóforgalom a Dunán














© www.PaksNET.hu - 2003.12.29.

Panorámaképek