Panorámakép Pakson a Vároháza előtti térről

A körkép a Városháza előtti téren készült. A város egyik legforgalmasabb utcája a Dózsa György út, amely régen a Fő utca nevet viselte. Korábban jómódú kereskedők lakóházai, utcára nyíló üzletei sorakoztak itt. Ezek az épületek mára jórészt eltűntek, lebontották őket, vagy teljesen átalakították. A Dózsa György út eredetileg barokk stílusban épült. A régi épületek helyén felépítették az új városközpontot a Polgármesteri Hivatalt, mellette a Duna Hotelt, vele szemben a Rendőrség épületét, és a tér melletti épület átalakítás során az Irodaházat és SPAR áruházat. A Városháza az 1980-as évek elején épült. Az épület előtt dísztér létesült. A két lesüllyesztett térrész a tér nagyítását szolgálja. Eredetileg a mélyített terekbe művészi alkotás került volna, ennek hiányában minden évben más-más kialakítású egynyári virágágy kerül: évekig a paksi és magyar címert formázták a virágok; az idén mindegyikbe mozaik ágyást terveztek. - Mint ismeretes a Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyen városunk a tavalyi országos első helyezéssel kiérdemelte a nemzetközi versenyben való részvételt az Európai virágos városok és falvak versenyén. - A Dózsa György út felöl a teret vadgesztenye fasor zárja le. A vadgesztenyét lakossági igényre telepítették. A főutcán az 1900-as évek elején az akkor divatos vadgesztenye fasor volt, amelyet az 1970-es évek végén az útszélesítés miatt kivágtak. Az útszélesítés a zöldsávot lekeskenyítette, több helyen eltűnt. Azokon a helyeken, ahol nincs zöldsáv, virágládákat helyeztek ki.
A statikus fotó paraméterei: varoshaza020910.jpg (3858x400 képpont, 326 kB).
Ha a letöltött kép nem mozogna az ablakban, akkor ellenőrizni kell, hogy nincs-e a Java a böngészőben letiltva.


;

A kép egérrel húzható minden irányba, a mozgás meg is fordítható és egy klikkeléssel le is állítható.

© www.PaksNET.hu - 2002.09.10.

Panorámaképek