"Tárnics" szavunk - mely Diószegi Sámueltől származik valószínűleg szerb-horvát eredetű, a nemzetség latin neve pedig Gentius illír királyra utal (i.e. 200 körül), aki e növényeket a pestis gyógyítására ajánlotta. A latin név alapján a tárnicsokat gyakran enciánnak is mondjuk. Több faj sajátos kék virágszínéből származik az enciánkék megnevezés.

A tárnicsok a róluk elnevezett család (GENTIANACEAE) legnépesebb nemzetsége (kb. 450 faj). Afrikát kivéve a világ minden táján honosak; általában a hegyvidékek lakói. A kék virágú fajok mellett piros, sárga és fehér virágúak is előfordulnak. Hazánkban - a közeli rokon tárnicskákkal (Gentianella spp.) együtt - 7 fajuk él, valamennyi védett.

A kornistárnics a nyár második felétől az ősz közepéig nyíló, néha comb magasságúra is megnövő, dekoratív faj. Vékony szára gyakran vöröses. Levelei átellenes állásúak; az alsók széleslándzsásak, a felsők szálasak. Virágai viszonylag nagyok, 3-4 cm hosszúak. Az ötcimpájú párta belül világosan pettyezett.

Eurázsiai elterjedésű faj, mediterrán jelleggel. Sík- és dombvidékek kiszáradó láprétjein, hegyvidékek üde kaszálóin találkozhatunk vele.

Egykor a tüdőbaj (pneumónia) gyógyítására gyűjtötték, de napjainkban elsősorban az élőhelyeinek a megszűnése az, ami a leginkább veszélyezteti.

Az országban számos helyen terem, de korábban sokfelé gyűjtötték és virágát piacon árulták. Ma már ez tilos. Tolna megyében is több előfordulása ismert. Városunk mellett, a Cseresznyési-lápréteken még jelentős populációja él.